Vigilia

A Vigilia története

A folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedô képviselôje, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemû irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerûsödését elômozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sôt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresôk számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetôségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésû szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit.

A lap 1935-tôl 1944 márciusáig elsôsorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, mûvészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedô képviselôit (Lovass Gyula, Rónay György, Sôtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat.

A német megszálláskor az akkori fôszerkesztô, Possonyi László megszüntette az évnegyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nôtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendô Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetôségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe.

1949-tôl a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztôket és munkatársakat folytonosan zaklatták.. 1956 után a lap szerkesztésébôl akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erôszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak. E tényezôk indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap elsô virágkorát hozta a világháború után.

A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az idôben: az országra erôszakkal rákényszerített szûkkörû ideológia légkörében ôrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a mûvészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szûk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. Vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetôséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élô, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított mûveik szemlézésével, s mihelyt lehetôség nyílott rá írásaik közlésével. Rónay György tíz éves szerkesztôi tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett.

A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. Vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztôit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nem-hívôkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak.

Az 1989-90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintô társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemû tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban ôrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal.