Csokonai Theater Debrecen

A színház története

A korábbi színházak

Nem ez volt Debrecenben a színházi élet első otthona. A Piac utcán álló „Fehér Ló" vendégfogadó szekérszínében, a „komédiás házban" tartotta első előadását 1798. augusztus 11-én báró Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszíni Társasága. Működését emléktábla jelzi a Piac utca 54. szám alatti Vármegyeház falán.

1810-ben ebből a társaságból vált ki az első debreceni önálló társulat, amely 1824-ig maradt együtt.

Ezt követően több mint három évtizedig 25 társulat lépett fel a cívisvárosban, ahol különösen a nagy országos vásárok idején volt óriási az érdeklődés.

Déryné, Egressy Gábor, Szerdahelyi József, Szentpéteri Zsigmond neve fémjelezte ezt a korszakot, a nemzeti nyelv és erkölcs „csinosodásának" korát. A második ideiglenes színház a Piacz és Czegléd utca sarkán, a „Varga-színben" működött, a harmadik a mellette lévő „Fehér ló" vendéglőben.

Hosszabb életű lett a negyedik színhely, amely a Nánássy-féle házban, a Harmincados közben (a mai Batthyány utca 17. sz.) működött 1835–1861 között. Az első társulatot Fáncsy Lajos és Szákfy József vezette, kiemelkedő tagja volt az ünnepelt Kántorné, s szerény színésze Arany János.

A következő társulatnál lépett fel Petőfi Sándor 1843–1844-ben. Keserves volt ez az „egy tele" Debrecenben, de két év múlva, 1846-ban felemelő élménye volt ebben a színházban, mint ünnepelt költőnek: megjelentekor tapsorkán fogadta és Prielle Kornélia elszavalta a „A világnak megtiltani nem lehet" kezdetű versét.

1847–1857 között vegetált Debrecenben a színházi élet, kivéve Kossuth kormányának ittlétét, amikor Laborfalvy Róza, Lendvai, Egressy játszott a sebesült honvédeknek és a kormány tagjainak. 1861-ben érkezett Debrecenbe a népszerű tenorista és színházigazgató, Reszler István „dráma és dalmű társulata". Reszler saját költségén építtetett „fedett színkört" azaz deszkaszínházat a Péterfia u. 4. sz. alatti házban. A „Nemzeti Színháznak" – rajta kívül – Zöldy Miklós, Foltényi Vilmos volt a fő erőssége.

Ez a társulat avatta fel az állandó kőszínházat 1865. október 7-én.

Amíg a színház felépült

Az állandó színház gondolata már a negyvenes években felmerült, de nem volt pénz, majd a kormányzat nem adott rá engedélyt.

1858-ban alakult meg a Színügyi Bizottmány, amely megkezdte tárgyalásait Ybl Miklóssal, Ybl először a Nagy Czegléd utca közepét javasolta, majd megbarátkozott a városhoz közelebb eső területtel. 1861-ben visszalépett, mert megtudta, hogy a város Skalnitzky Antallal is tárgyal.

Ebben az időben, a Bach-korszak megszűntével, virágzásnak indult a debreceni művészeti közélet. 1861-ben megalakult az Emlékkert Társulat, amely rendezte a Nagytemplom és a Református Kollégium közti teret, összegyűjtötte a pénzt a honvédszoborra, majd Izsó Miklós Csokonai Vitéz Mihály-emlékművére. Beindították a Hortobágy című lapot, amely állandó szószólója volt a nemes ügynek.

Közben a városi közgyűlés 1861-ben megszavazott 140 000 Ft-ot és elhatározta az építkezés megkezdését.

Skalnitzky Antal lelkesen kezdett a munkához, felhasználta a Franciaországban, Angliában látott példaképeket, szerzett tapasztalatait. Megfeszített munka után 1861. június 15-én nyújtotta be tervét, amit 144 530 Ft-os előirányzattal el is fogadtak. E tervét méltányolva a Tudományos Akadémia tagjául választotta. A kivitelezést Vecsey Imre vállalta 101 500 Ft-ért. Ez a művelt, Európát járt építész a nehézségek ellenére kitűnően és nagy áldozatkészséget tanúsítva látta el feladatát.

A város csak úgy győzte a fizetést, hogy újabb és újabb földeket adott el: ezeket a homok-kerti területeket az eladás ellenzői „Bánom föld"-nek, „Átkos föld"-nek nevezték.

Nem igaz tehát, illetve cívisellenes megjegyzés az, hogy azért épített Debrecen városa ilyen pompás színházat, „mert tellett". A pompás és tágas palota a jövőnek is épült.

Minden nehézség ellenére 1864 őszére már állt a színház, és megkezdődött külső és belső szépítése. Skalnitzky Antal tervezte az öntöttvas kerítést és a lámpaoszlopokat, az épület belső, karcsú oszlopait bíborpiros-arany festékkel látták el.

A díszítőfestést idősb Teucher Károly végezte, aki előzőleg már a Tudományos Akadémia és több pesti középület festését is kiválóan elkészítette. Élénk színű, arannyal keretezett magyaros, virágos ornamensei jól illettek a romantikus stílusú színház jellegéhez.

A színpadnyílás feletti portrék és Debrecen címerének megfestésére Telepy Károlyt kérte fel a színház.

A magyar és debreceni színjátszás hét nagy egyéniségét jelenítette meg: Szerdahelyi Józsefet, Megyeri Károlyt, Fáncsi Lajost, id. Lendvay Mártont, Szentpéteri Zsigmondot, Kántorné Engelhardt Annát.

Az épület külső szobrait Marschalkó János mintázta. A színháznak 300–300 Ft-ért vállalta fel a hat életnagyságú költőszobor, valamint az attikára kerülő, magyar ruhában megjelenített Költészet és Népdal című allegorikus alakok faragását. Balra Petőfi Sándor, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, jobbra Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc és Kisfaludy Károly költők szobrát helyezték el a falfülkében. A színház főhomlokzatának felső részén kapott helyet Debrecen város címere, amelyet Halász László faragott.

Az első társulat

Az első társulat tagjait csoportképen örökítette meg Marastoni József. Litográfiája Gondy-Egey fényirdájának huszonnégy fényképe alapján készült. E cég örökítette meg a színház legjelentősebb és kevésbé népszerű operaénekeseit, drámai színészeit, táncos komikusait, szubrettjeit.

1875–1881 között Temesváry Lajos, majd Mándoky Béla igazgatása alatt itt maradt a színészek jó része, s megerősödött az operatársulat.

Krecsányi Ignác, Valentin Lajos igazgató az 1880-as években kiváló, új színészeket hozott (Örley Flóra, Latabár Kálmán) és sokat tett a színház szépítése, renoválása ügyében.

Komjáthy János igazgatása alatt, 1898-ban ünnepelte a színház a debreceni színjátszás centenáriumát. Ekkor minden jelentős színész megfordult a városban, aki valaha itt játszott vagy vendégszerepelt (Blaháné, Küry Klára, Márkus Emília, Ujházi Ede stb...).

Igazi fénykor a századfordulón következett be a színház életében. A nagyon tehetséges Komjáthyt Makó Lajos, majd Zilahy Gyula követte az igazgatói székében, s olyan színészek dolgoztak egymás mellett mint Felhő Rózsi, Mensáros Margit, Krémer Jenő, Bércky Ernő, Rózsa Lili. Míg 1896-ban Rózsahegyi Kálmán, az 1904–1905-ös évadtól a fiatal Csortos Gyula indult innen fényes pályájára.

Válságos évek következtek s csak Heltai Jenő szervezőtehetségén múlt, hogy az 1916-ban Csokonai Vitéz Mihály nevét felvevő színház úrrá lett a helyzeten.

1916–1936 közötti időszakban gazdasági nehézségek között és változó sikerrel működött a színház, Kardos Géza társulata: Halasy Mariska, Tímár Ila, Rolkó József, Rajz Ferenc (majd János is) Thúróczy Gyula, Szentgyörgyi Mária neve nagy vonzerőt jelentett.

1936–1939 közötti években új színház született Horváth Árpád bátor kísérletei révén. Saját pénzén korszerűsítette a színházat, forgószínpadot építtetett, modern, nagyvonalú díszleteket terveztetett. Az ember tragédiája országosan is feltűnést keltett modern előadásával, Debreczeni Szabó István iparművész grandiózus díszleteivel.

Az utóbbi évtizedekben jeles rendezők (Téry Árpád, Solti Bertalan, Lengyel György, Vámos László, Fényes Márta, Pethes György, Ruszt József, Kertész Gyula), drámai színészek (Thuróczky Gyula, Hortobágyi Artúr, Mensáros László, Latinovics Zoltán, Szakács Eszter, Haumann Péter, Sinkó László, Kézdi György, Béres Ilona) alkottak a színházban.