Pláza

Pláza

Odahajolt a kicsihez.

- Mindig ki kell törölni, érted? Ha nem törlöd ki, csípni fog, büdös maradsz, érted?

A kicsi bólogatott, de nem figyelt, ide-oda cikázott a tekintete. Először volt itt. Hallott már róla, mert a Béla is mennyit mesélt, hogy az üvegházban milyen nők vannak, olyan nők, mint az állat, és hogy kaja is mennyi, de ez minden képzeletét felülmúlta. Nem is ház. Igazából palota, csak éppen ablakai nincsenek. Illetve vannak, csak mindegyik befelé néz. Mert a kirakatok is ablakok. Egész nap tudna mozgólépcsőzni. Lemenni, följönni. Estig tudná csinálni.

- Ha nem tudod kitörölni, ne is csináld, érted?

A kicsi bólogatott, már nagyon unta, és többször a nagyobb mögé tekingetett. Ott volt a mozi előtere. Hatalmas, színes képek a falakon, azokon meg robbanások, repülők, sárkányok, kutyák, meg hatalmas városok. Olyan sejtelmes homály, és az a hatalmas, puha szőnyeg. Gyerek szaladgáltak a kukoricás dobozokkal. Vidámak voltak és hangosak, a harisnyáikon lepkék, virágok. A fiúk betmenes pólóban. Sok kisköcsög.

- Az meg pókemberes – mondta a kicsi, és kikerekedett a szeme.

- Rám figyelj, bazmeg – és fölemelkedett a nagyobb keze.

- Rád figyelek, Feri.

- A faszt figyelsz rám.

Kapott egy taslit, nem volt túl nagy, csak gyors, mint mindig, a tenyér meg is csúszott a sörtés kobakon, a kicsi szája görbült. Annyira megijedt, hogy vérezni fog. De nem sírt. Ennyitől nem szokott sírni. A kurva anyjuknak sír. Különben ilyenkor már harapni, karmolni szokott. De ha Feribe beleharap, az ledobja innen. Nagyon magasan voltak. Járt a közelben egy üvegkalitka emberekkel tele, abban is jó lenne utazni egyszer. Mondjuk, félt ettől. Mégis jó lenne. Leesnek, széttörnek, mint a faág. De azokkal se esett le, most jönnek ki belőle, hogy nevetnek. A kicsi szívott az orrán, azért fájt a tasli. A Béla összefonta a nagy melle előtt a karjait, úgy figyelte, azt várta, hogy sírjon, de ő Bélának nem sír. Neked is a kurva anyádat, Béla.

- Bazmeg, ez mindjárt harap – vigyorgott a Béla. – Ha harapsz, megöllek – és ujjal bökött rá a kicsi mellére. Ő meg csikorgatta a fogait. Béla röhögött, táncolt karján a sárkány.

- Addig soha – kezdte újra Feri és mutogatott azzal a gyors kezével -, mondom, addig soha nem szarsz, amíg nem vagy biztos abban, hogy van papír. Megnézed, van-e, és csak akkor. Érted? Na, most – és a nagy ajtóra mutatott, amire egy fekete kalap volt rajzolva -, ott mindig szokott lenni papír, érted? Ide be lehet jönni. Kulturáltan el tudod végezni. Nem kell az utcán, a parkban, érted? Állatok szarnak utcán, érted? Azok állatok, akik ott. Te nem vagy állat, bazmeg. Érted? – a nagyobbnak közben meg már villogott a szeme, mérte a terepet.

- Mondd, hogy nem vagy állat.

- Nem vagyok állat, Feri.

Odaállt a toalett ajtó mellé egy ősz hajú asszony, bedugta a töltőt a konnektorba. Mert volt ott egy konnektor. Biztos a takarítógépeknek. Csúf öregasszony volt, két nejlonszatyorral jött, és most töltött. Egy olyan boszorkány-féle. Nem nézett semerre, csak állt, csak töltött a túlvilági mobiljával.

- Látod, hogy itt tölteni is lehet? – mutatta Béla.

- Nincs mobilom – vont vállat a kicsi.

- Majd lesz. Neked is lesz – bólintott komolyan Feri, és közben villogott a szeme –, és akkor tölthetsz is itt. Ezeket a helyeket tudni kell, érted?

Feri hirtelen megperdült. Mint aki megérezi, hogy valami megváltozott. Figyelte a hullámzó sokaságot, pásztázott a tekintete. Béla is vele figyelt, a kövér Béla, aki nemrégen sárkányt tetováltatott a karjára. A másik karján piramis volt. Feri teste hirtelen megfeszült, kidagadt a nyakából az ér.

- Ott van, bazmeg – mondta, nem mutatott semerre, csak nézett.

- Látom a rohadékot – bólintott Béla.

Feri az órájára pillantott.

- A múltkor is ilyenkor jött. Pont háromkor.

A kicsi toporgott.

- Most meg mi van?!

A nagy nem nézett rá, csak a vállára tette a kezét.

- Tudod, kisfaszom, jár a budiba egy tag. Bemegy és összegyűjti az összes papírt, elviszi. Kólás flakonba nyomja bele a szappant. Az ott, az a köcsög – Feri az állával mutatta. A kávéházi asztalok mellett elhaladt egy idősebb férfi, ő is ősz hajú volt, ő is szatyrokkal közlekedett. De az látszott, hogy mobilja nincsen. Az biztosan nincsen. A kabátja és a nadrágja pecsétes volt, sáros. Inkább vonszolódott, mint ment. Nem nagyon nézett semerre, kicsit olyan volt, mint az az asszony a mobillal.

- Ez bejár, és összegyűjti a papírt, fülkéről fülkére megy. Elviszi, bazmeg.

- És akkor nem tudod kitörölni – mondta Béla.

- És mi lesz, ha nem törlöd ki?

- Csípni fog – mondta a kicsi.

- Meg?

- Meg büdös maradok – mondta a kicsi.

- Most is büdös vagy, tudod?

A kicsi hallgatott.

- Mondom, most is büdös vagy – és Béla fölemelte a kezét.

- Büdös vagyok, Béla – mondta a kicsi.

- A múltkor nem tudtam kitörölni, mert ez elvitte az összes papírt - mondta Feri és a zacskós férfit nézte. A tag most lépett be az ajtón.

- Itt maradsz, vársz – Feri már tornáztatta az ujjait.

- Várok – mondta a kicsi.

- Véresre verlek, ha elmész.

- Nem megyek sehová, Feri – pislogott a kicsi.

Béla már elindult, lassan lépkedett, milyen nagy lett hirtelen. Feri haladt utána. Szépen tudott menni, ruganyosan és könnyedén. A kicsi látta már ütni. Illetve nem látta. Valami történt, és a másik pofája már vérben is úszott. Villanni se látta Feri kezét. Olyan gyorsan csinálta. A taslit is úgy adja. Különben úgy szokott lenni, hogy Feri üt, és amikor a tag már a földet kúrja, a Béla rúgni kezdi. Elég gyorsan zajlik. Egy ütés és három-négy rúgás. Ha a tag nagyon szívós, akkor Béla is üt, persze. De soha nem üt előbb, mint Feri. Most mentek be ők is, benyomultak a kalapos ajtón.

A kicsi arra gondolt, hogy odamehetne a mozi előteréhez. Megnézi a képeket, mert azt lehet. Nem, azt se lehet. Ha odamegy, ezek véresre verik.

Nem kellett sokat várni. Jött ki az ősz hajú tag, elhaladt a mobilos asszony mellett. Mintha nem lett volna arca. Vagy a fele leszakadt volna. Ahogy vonszolta a testét, vércseppeket hagyott maga után. Szépen, szabályosan sorakoztak utána a pöttyök. A kicsi harmincötig számolt. Félt a vértől, nagyon félt. Akkorra ért vissza a két másik. Feri szorított a kicsi karján. Vizes volt a keze, hideg. De az arcán maradt egy halvány vörös elkenődés.

- Most pedig bemész – mondta neki. - Egyedül. Bemész a kabinba. Ülsz az ülőkére, és szarsz. Aztán kitörlöd.

- De nem kell szarni, Feri.

Megint kapott egy taslit. Ez most nagyobb volt. Nagyon megszorították a karját.

- Bemész, a kurva anyádat. Meg kell tanulnod.

- Nem jössz velem?

- Egyedül csinálod, bazmeg.

A kicsi lehajtott fejjel ment, hüppögött, nem sírt. Követte a vérnyomokat, félt tőlük. A moziban már biztosan megy a film. Moziban se volt még soha. A mozi biztosan nagy. Sokkal nagyobb, mint a tévé. Pattogtatott a kukoricagép, mintha lőttek volna. Milyen jó szaga van annak a fehérnek! Olyan, mint a hó, csak szagosabb. Aztán elég sokáig volt bent. Olyan volt ott, mint egy kórházban. Még mindig bent volt. Arra gondolt, a Feri mindjárt utána jön. Rátöri az ajtót, megveri. Végül csak kijött, oldalazva haladt feléjük, mint aki nyomban menekülőre fogja.

- Na, milyen volt? – kérdezte Feri, és megfogta a kicsi karját.

- Jó – mondta a kicsi, és aztán síni kezdett.

 – Szarni nem tudtam ott, Feri – szipogta. - Nem ment. De hidd el, hogy kitöröltem. Úgy kitöröltem, hogy vérzik.