Balázs, Béla

Balázs Béla, eredeti nevén Bauer Herbert (Szeged, 1884. augusztus 4. – Budapest, 1949. május 17.) költő, író, filmesztéta, filmrendező. A 20. századi magyar kultúra egyik fontos egyénisége, akinek műveinél is jelentősebb szellemi hatása – többek között – a barátaira (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György).

Saját műve alapján, a librettójából készült a Kékszakállú herceg vára című opera, a Fából faragott királyfi című balett (Bartók Béla), Cinka Panna (Kodály Zoltán), valamint A Valahol Európában című film (Radványi Géza).

Maradandót alkotott a filmesztétika területén is.

A magyaron kívül a német és az orosz (szovjet) kultúra is – mint egyik jelentős személyiségét tartja számon. „Elméleti műveinek egy részét németül írja, ezek eljutnak mindenhová, és hamarosan nagy tudományos és művészeti feltűnést keltenek. Ma már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika történetének egyik legfőbb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.” – írja róla a Hegedűs Géza.

Tiszteletére díjat alapítottak, melyet a nemzeti kulturális örökség minisztere adományoz a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére.

Születése után hat évvel családja Lőcsére költözött. Apja, Bauer Simon gimnáziumi tanár halála után anyjával Szegedre települtek vissza. 1902-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt. Az Eötvös Kollégium Kodály Zoltán szobatársa. 1906-ban, tanulmányai befejezése után külföldi tanulmányútra ment. A berlini egyetemen Simmal filozófia előadásai látogatta. Megírta első könyvét, a Halálesztétiká-t.

Költői pályája a A Holnap Antológiában közölt verseivel indult (1908). Publikált a Nyugatban is. Korai esztétikai munkásságával, szecessziós mesejátékaival szerzett ismertséget. 1909-ben mutatták be első színpadi művét Doktor Szélpál Margit címmel. 1911-12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Itália, Párizs, Berlin); megjelentek első verseskötetei.

1914-ben önkéntesként került a frontra, ahol megsebesült. 1916-ben jelent meg háborús naplója. 1919-ben tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült. Több német és magyarnyelvű lap munkatársa volt, több német és magyarnyelvű kötete jelent meg. Napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált, ezeket feldolgozva írta és jelentette meg 1925-ben filmesztétikai főművét, a Látható embert.

1926-tól 1930-ig Berlinben élt és dolgozott Erwin Piscator és Georg Wilhelm Pabst munkatársaként. Megismerkedett Leni Riefenstahllal: a színésznő több filmjének forgatókönyvírója lett. Belépett a Német Kommunista Pártba. 1930 őszén a szovjet írók meghívására Moszkvába utazott, hogy filmet írjon és rendezzen a Magyar Tanácsköztársaságról. 1932-ben Moszkvában telepedett le, ahol a Filmfőiskola tanára lett. 1938-tól a moszkvai magyarnyelvű folyóirat Új Hang főmunkatársa volt.

1945 után tért haza Budapestre, és itt folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét: vendégtanárkénmt is működött Prágában és Rómában. Megjelent önéletrajzi regénye, az Álmodó Ifjúság. Nagy sikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában, Radványi Géza rendezésében.

Bár Kossuth-díjat kapott, 1948 után az addig vezető ideológiai szerepet játszó Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Elvesztette állásait, nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg. Csak évtizedekkel halála után került életműve – különösen filmesztétikai munkássága – a méltó helyére. 1903-tól 1922-ig vezetett Naplója, erős kihagyásokkal csak 1982-ban jelenhetett meg. A forrásértékű, kultúrtörténeti jelentőségű teljes mű ma is kéziratban van.

Sírja a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonában van.