Àgh, István

Költ?, író, m?fordító. 1938-ban született Fels?iszkázon. Nagy László költ? (1925-1978) öccse. 1961-ben végzett az ELTE magyar-könyvtár szakán. Könyvtáros, folyóiratszerkeszt? volt. Els? verseskötete Szabad-e énekelni címmel 1965-ben jelent meg. Azóta több mint tucatnyi új verses- és három válogatott kötete jelent meg. A versek mellett riportot, naplójegyzetet, mesét, szociografikus és önéletrajzi prózát is írt. Válogatott szociográfiái (A madár visszajár, Dani uraságnak) 2001-ben Szekszárdon jelentek meg.

F?bb díjak:

1969, 1980 József Attila díj, 1986 Artisjus irodalmi díj, 1989 Kortárs-díj, 1992 Kossuth díj, 1994 a Magyar Köztársaság tisztikeresztje

1965 Szabad-e énekelni (versek)

1968 Rézerd? (versek)

1971 A tündér megkötözése (versek)

1973 A madár visszajár (esszék, riportok)

1979 Boldog vérem (versek)

1979 Üres bölcs?nk járása (esszék)

1981 Struga manó csöngöl?dzik (meseregény)

1984, 2000 Dani uraságnak (szociográfia)

1989 Kidöntött fáink suttogása (családtörténet)

1997 Árokból jön a törpe (elbeszélések)

1998 Mivé lettél (versek)

2000 Válogatott versek

2005 Megtalált id?b?l (versek)

2005 A megtalált id?b?l (Nap kiadó)

A verseskötet darabjai lírai fejl?désregénnyé állnak össze. Egy ember elmondja az életét gyerekkorától kezdve az öregkorig, az emlék nélküli kezdetekt?l a naiv világra csodálkozáson át a bölcs nagyapa-szerepig. Különböz? emlékfoszlányok bomlanak ki az egyes versekben. El?bb a gyerekkor emlékei: a napozó, messzir?l jött pesti asszony, akit a kisfiú megles (Napimádó), a kaszálás közben megugrasztott kisnyúl (Kisnyúl), a tiltott disznóvágás az ötvenes években (Feketevágás). A második ciklusban a feln?ttkor képei: a vizsgától való félelem (Érettségi), a halott „hullasárga szederjes lila” katona 1956-ban (Halott), a pesti megtelepedés (Beavatás). Végül az öregkor élményei: a nagyváros villamosmegállójában felidézett távoli nagytörténelem (Megállóban), az unokák által újraélt kisgyerekkor (Gyerekjáték), a családi temet? (Szül?i sírnál). Az emlékek felidézése során magának az emlékezés folyamatának a rekonstrukciója fogalmazódik meg. Az Ámulat cím? nyitóversben a megérkezésre, a születésre vonatkozik, de áttételesen az emlékezésre is áll ez a meghatározás: „hisz ezt a szemfényvesztést én vezénylem, / én hiszem el, én vagyok olyan boldog / virágzásától, nem a mályvabokrok”. A versek formája a XX. századi magyar költészet klasszikus alakjának, Szabó L?rincnek a Tücsökzene cím? korszakos m?vét idézi: 18 soros, jambikus lüktetés?, ám a mintához képest kevésbé, leginkább csak a versvégeken rímes, nagyrészt rímtelen darabokból áll az egész kötet. (72 oldal)

„Ágh István az emlékezés verseivel a tudat olyan tartományát térképezi fel, ahol el?tte kevesen jártak.”

Ferencz Gy?z?, Népszabadság

„Ágh István kötetének … f? erényét a részletek adják. Versei úgy sorakoznak a kötetben, mint egy kiállítás képei: zsánerképek, a részletek fülnek és szemnek kedves zsánersorok.”

V.A.S., Magyar Nemzet