A Hold a hetedik házban

„Sylvia Plath is akkor lett öngyilkos, amikor befagyott nála a vízvezeték! Azt a Ted Hughes-ügyet szerintem simán kiheverte volna… Csak aztán jött ez a vízvezeték-dolog: nem tudtak mosakodni, meg a klotyót sem lehetett lehúzni – két kicsi gyerekkel!” (305) Az utolsó csepp a pohárban vagy sáros pocsolya, sós izzadtság esetleg könnyek, klóros csapvíz, reggeli harmat, éltető nedű vagy pusztító ár. Így csordogálnak az események, de új medret csak ritkán fúrnak ki maguknak. Legtöbben sodródnak az árral, miközben sokszor még a legmerészebbnek hitt próbálkozásaik sem súrolják a kitörés gátját. A számos szimbolikus kép után (kígyó, csillag), ha csak a korábbi munkacímekre gondolok, A Hold a hetedik házban, szintén ígéretes elmozdulásnak tűnik egy misztikus világ felé. Ha sorban olvassuk az írásokat, már az első, címadó novella után rögtön kiderül, hogy a mélyebb spiritualizmus helyett inkább csak napjaink horoszkóp és magazin világának megváltása felé közeledünk. Az idézett töredék ugyanis a Hair című musicalben csendül fel, így a megteremtett helyzetek vagy látszólagos megoldások is mélységükben csupán eddig merészkednek el. A lírai elbeszélésmód és a hétköznapi világ dolgai ilyen finom lágysággal és költőiesség való megrajzolása, valamint a köteten végighúzódó motívumok azonban jóval túlmutatnak ezeken a látszatokon és életeken.